2018. június 1-én Kisbajomba kirándultunk a 3. osztállyal a Népi Hagyományőrző és Erdei Iskolába. Kirándulásunkat Somogy Megye Önkormányzata támogatta a Szülőföldem Somogyország program 2018 keretében.

Kaposfőről vonattal utaztunk Kutasig, ahonnan kisbuszokkal érkeztünk meg Dél-Somogy talán leghangulatosabb kis településére. Gyönyörű környezetben, zöldellő parkok és virágok között töltöttük a napunkat.

Megérkezésünk után megtekintettük a református templom műemlékvédelem alatt álló épületét. Majd tettünk egy sétát a település skanzenjében, közben sok érdekes történetet hallhattunk a falu történelméről, a környék természeti kincseiről. Láthattunk egy kovácsot, aki a műhelyében szerencsepatkót kovácsolt nekünk. Állatokat is simogathattunk. A játszótéren, pedig egy nagyot játszottunk. A sok játék után jól esett a sajtos, tejfölös langalló és az erdei szamócaszörp.

Nagyon jól éreztük magunkat. Reméljük rövidesen visszatérhetünk ide.

Kisbajomban jártak a harmadikasok