Állatok világnapja

Ebben az évben október 4-én, az Állatok Világnapja alkalmából tanulóink, tanítóink/tanáraink házi kedvenceikkel készült fotóiból kiállítást szerveztünk. Készült selfie természetesen cicákkal és kutyákkal, de volt aki kacsákkal, nyúllal, teknőssel, lóval, birkával vagy akár galambbal is mosolygott a kamerába.

Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy iskolánk diákjai ilyen felelősségteljes állattartók.

Ebből az alkalomból gyűjtést is szerveztünk Kutyatár Természet és Állatvédő egyesület számára. Rengeteg felajánlás érkezett. Többek között küldtek a szülők: 65kg kutya-és macskatápot, 25 doboz kutya-macska konzervet, jutalomfalatokat, kutyajátékot, számtalan plédet. Amit ezúton is nagyon szépen köszönünk a Kutyatár nevében is. Az Egyesület 3 tagja és 4 kis kedvenc is ellátogatott hozzánk. Tanulóink rövid tájékoztatót hallgathattak meg a felelős állattartáról és megismerkedhettek az egyesületben élő néhány állat történetével is. Természetesen lehetőségük volt a hozzánk érkező kutyusokat megsimogatni, megszeretgetni.

Szüreti mulatság

Idén egész napos szüreti mulatságot szerveztünk diákjainknak, október 10-én.

Gyalogtúra keretében a felsősök, Torma Barniék, míg mi, alsósok Hencz Bálinték pósteleki szőlőhegyére túráztunk.

Vidám, fél órás gyaloglással kezdtük meg ezt a tartalmas napot. Megérkezésünk után az alsós gyerekek rögtön nekiláttak a nasizásnak. Ezután felfedezték a birtok minden kis fűszálát is, ugyanis többen lefeküdtek és úgy gurultak le a dombon. Ezt követően a tanító nénik, egy 6 állomásos, ügyességi feladatokból álló mókával várták a diákokat. Miután mindenki többször is kipróbált mindent, következett az ebéd, amit vidám énekes körjáték követett.

A felsősök, kicsit gyorsabban, húszperces séta után boldogan járták körbe a Barniék telkét. Irma néni ismertette a határokat, beszélt a birtok történetéről is. Ezután az osztályok csoportonként helyezkedtek el: voltak, akik kártyáztak, mások beszélgettek, a fiúk fociztak, futkároztak. A tízórai elfogyasztását követően a felsős tanárok egy-egy állomáson elhelyezkedve érdekes és vidám feladatokkal várták az osztályokat. A diákok boldogan hajtották végre azokat. A tanároknak lehetősége volt megkóstolni Irma néni egészséges kenyerét, amit ezúton is köszönünk neki!

Köszönjük továbbá a lehetőséget, hogy a Torma és Hencz család szépen gondozott birtokán lehettünk, azt hiszem, mindannyiunk nevében kijelenthetem: jól éreztük magunkat!

Az elmúlt hónap programjai – állatok világnapja és szüreti mulatság