2023. március 17-én, pénteken tanulmányi kirándulás keretében Szigetvárra utaztunk Virág nénivel. A kirándulást a 7. évfolyam irodalmi anyaga, a Szigeti veszedelem című barokk eposz ihlette. Ez a várlátogatás sokban bővítette irodalmi és történelmi ismereteinket.

Reggel 7 órakor az iskola előtt találkoztunk, majd onnan busszal utaztunk Kaposvárra. Mivel a kirándulást csak átszállással tudtuk megoldani, így várnunk kellett a következő buszra, ami Szigetvárra vitt minket. Oda körülbelül 9 órára érkeztünk meg. Az érkezés után elsétáltunk a Zrínyi térre, ahol megtekinthettük a város nevezetességeit, emlékműveit. Ezt követően megálltunk pihenni a vár melletti parkban, ahol mindannyian megreggeliztünk. 10 óra körül bementünk a várba, ahol már várt ránk Lajos, az idegenvezető.

Sok érdekes dolgot tudhattunk meg Szigetvárról, köztük a település elnevezésének eredetét: a vár ugyanis egy minden oldalról vízzel határolt területen helyezkedett el. Az 1566-os ostromról kiderült számunkra az is, hogy a magyarok és a törökök egyaránt kitartóan harcoltak. A hatalmas létszámmal rendelkező török hadsereg kegyetlen módon végezte ki a magyar védők családtagjait, szeretteit. A magyarok ennek ellenére sem adták fel a harcot, tovább küzdöttek hazájukért. Az előadás során fény derült a vár bejáratánál lévő emlékmű eredetére: Vörösmarty Mihály is járt itt tanítványaival.

Ezután a kedves idegenvezetőnk egy új, modern épületbe vitt minket, ahol egy kiállítás keretein belül tekinthettünk meg különböző fegyvereket a veszedelem idejéből. Itt volt lehetőségünk arra is, hogy valódi ágyúgolyót tapintsunk meg. Felfigyeltünk arra, hogy a kiállítás egyik szakértője iskolánk volt tanulója, Hóvári János.

A tárlatvezetés után Péter, a vár vitéze tartott nekünk előadást a korabeli viseletekről és fegyverekről. Szemléltetve mutatta be nekünk a fokos, a szablya és a különböző méretű lándzsák használatát. Ebben az interaktív programban segédkezett egy osztálytársunk is.

A vár területén mindössze két órát töltöttünk el, de akár egész nap tudtuk volna hallgatni az érdekes, látogatóközpontú előadásokat és bemutatókat. A busz miatt sajnos hamar indulnunk kellett, így sietve, de még megnézhettük, hogy Péter hogy süti el a puskát. A hazaút nagyon hangulatos volt, sokat beszélgettünk a hallottakról. Megállapítottuk, hogy mindenki nagyon jól érezte magát. Sok élménnyel gazdagodtunk, szívesen részt vennénk még ilyen fajta kiránduláson.

A beszámolót a kiránduló 7. évfolyamosok nevében Horváth Tiara és Kovács Barbara 7/A osztályos tanulók készítették.

Élménybeszámoló: tanulmányi kirándulás Szigetvár