Jól teljesítettek a József Attila szavalóversenyen diákjaink

Jól teljesítettek a József Attila szavalóversenyen diákjaink

Mint minden évben, idén is megrendezésre került a József Attila szavalóverseny március 5-én, melyen iskolánkat két tanuló képviselte. Kis-Pál Sára, ötödik osztályos tanuló, felkészítő tanára Kmetty Beatrix, valamint Vörös Lilien, felkészítő tanára Kovács-Kanizslai Cintia. Mindkét tanuló nagyszerűen helytállt, verseikkel, határozott kiállásukkal méltón képviselték iskolánkat. Büszkék vagyunk rájuk!

Kis-Pál Sára első, Vörös Lilien második a Csokonai-napok szavalóversenyen

Kis-Pál Sára első, Vörös Lilien második a Csokonai-napok szavalóversenyen

Február 25-én rendezték Nagybajomban a hagyományos Csokonai Napokat. Ennek keretében került megrendezésre a Csokonai Szavalóverseny. Az iskolánkat a felső tagozaton – 5-6. osztályos korosztályban – három tanuló képviselte, Kis-Pál Sára, Orsós Gréta, Vörös Lilien, mindhárman jó teljesítményt nyújtottak a versenyen.

Kis-Pál Sára 5. osztályos tanuló első helyezést ért el, Vörös Lilien 6. osztályos tanuló pedig második lett.

Sárit Kmetty Beatrix készítette fel a versenyre, Lilit és Grétit pedig Kovács-Kanizslai Cintia.

Adó 1% – kérjük, támogassák a Verbai Mózes Alapítványt

Adó 1% – kérjük, támogassák a Verbai Mózes Alapítványt

Közeleg a személyi jövedelemadó bevallások ideje, így a Verbai Mózes Alapítvány is a szülők támogatását kéri adójuk egy százalékának felajánlásával. Az alapítvány a támogatást az iskola eszközeinek fejlesztésére fordítja. Adószám: 19198389-1-14 Kedvezményezett neve: Verbai Mózes Alapítvány Köszönjük a 2025. évi támogatásukat, amelyből az iskola

Angol történetíró háziversenyt rendeztünk

Angol történetíró háziversenyt rendeztünk

A közelmúltban angol történetíró háziversenyt rendeztünk a felső tagozaton. A cél az volt, hogy a gyerekek megmutathassák a kreativitásukat és eközben lehetőségük legyen az angol nyelv használatára. A verseny eredményhirdetésére január 22-én került sor. A helyezettek:

1. helyezett: Torma Dorina Hanna
2. helyezett: Németh Benedek
3. helyezett: Farkas Péter

Teljes tantestületi fogadóóra december 8-án

Iskolánkban 2025. december 8-án, hétfőn teljes tantestületi fogadóórát tartunk 16.00 – 18.00 óra között. Ekkor az iskola minden pedagógusa egy időben elérhető lesz, lehetőséget adva a szülőknek arra, hogy gyermekük munkájáról, fejlődéséről minden tantárggyal kapcsolatban információt szerezhessenek.

Ugyanebben az időpontban kerül sor az iskolai esélyteremtő programban résztvevő tanulók munkájának értékelésére is, a programban részt vevő tanulókat és szüleiket várják az osztályfőnökök.

A fogadóóra teremrendjét az iskolában kihelyezett hirdetményen találják majd meg.

Szeretettel várjuk a szülőket!

Országos negyedik helyezést értek el a kaposfői diákok

Országos negyedik helyezést értek el a kaposfői diákok

Az őszi szünet előtt Székesfehérváron rendezték meg a Natúrparkok Országos Versenyét, melyre tavasszal a regionális elődöntő megnyerése után sikerült kijutnia iskolánk csapatának. A vetélkedőn változatos feladatok voltak, többek közt topográfia, Natúrparkok bemutatása, keresztrejtvények, állat- és növényismeret, mézfelismerés. A Busch Lena, Csordás Réka Janka és Fürst Rebeka alkotta trió nagyon ügyesen szerepelt és végül a negyedik helyen zárt. A csapat felkészítői Dávidháziné Csordás Henriett és Dóczi Balázs voltak.

Negyedik osztályosok a Digitális Tudásközpontban

Negyedik osztályosok a Digitális Tudásközpontban

Izgalmas látogatást tettünk a Digitális Tudásközpontban. Az egyik helyszínen okosotthonban jártunk, angol utasításokkal irányítottunk robotkutyust, rengeteg játékot kipróbáltunk, a nagy kedvenc a VR volt. A másik helyiségben számítógép utasításai alapján LEGO robotot építettek a gyerekek páros munkában. Ezt követően a prototípust továbbfejlesztették, majd az elkészült alkotásokkal versenyezhettek is.

Csodálatos nap volt!