Közeledik a tanév vége, így tájékoztatjuk önöket az utolsó tanítási napot, június 15-ét érintő változásokról, illetve a tanévzáró ünnepséggel és a ballagással kapcsolatos tudnivalókról. Június 15., az utolsó tanítási nap Június 15-én, szerdán a megszokottnál korábban ér véget a tanítás
Borsfai Antónia rajzpályázaton ért el 3. helyezést
Azért iszom tejet, mert… – ez a címe annak a rajzpályázatnak, amin iskolánk a közelmúltban indult. A pályázat kiírói a fenti mondat befejezését várták rajzban megfogalmazva. A 11-14 éves korcsoportban Borsfai Antónia 7. osztályos tanulónk harmadik helyezést ért el, alkotását
Iskolapszichológusunk, Mátraházi Tibor első díjat nyert a MOL és a 444 videópályázatán
A MOL és a 444 A létező leghétköznapibb sportesemény címmel hirdetett videópályázatot, amire rövid, hétköznapi sporteseményekről szóló filmeket várt. A pályázat győzteseit tegnap hirdették ki a 444-en, és örömmel láttuk, hogy az első helyezést iskolapszichológusunk, Mátraházi Tibor erő emelés című
Merkei Anna második helyezett a Somogy Megyei Kormányhivatal rajzpályázatán
Az Egészség Világnapja alkalmából a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya Jól érzem magam – egészségesen táplálkozom! címmel rajzpályázatot hirdetett a somogyi diákoknak. Iskolánkból is több tanuló pályázott, valamennyi rajzot ki is állították. A megyéből összesen 360 pályamunka érkezett be. Közülük
Papp Nadin és Bella Dorina díjat nyert a Biztonságos közlekedés gyerekszemmel című rajzpályázaton
Az ORFK- Országos Balesetmegelőzési Bizottsága Gyermekrajz-pályázatot hirdetett Biztonságos közlekedés gyerekszemmel címen. Iskolánk tanulói számos alkotással vettek részt a versenyen. A Kaposvári- Városi Balesetmegelőzési Bizottság illetékességi területéről 2 tanulónk is versenydíjban részesült: Papp Nadin 1. osztálos (felkészítő: Merkeiné Vajda Anikó) Bella
Merkei Anna rajzpályázaton második, Vajda Panna szavalóversenyen harmadik helyezést szerzett
Merkei Anna 6/A osztályos tanulónk második helyezést ért el a Kaposi Mór Oktató Kórház Óvjuk az egészségünket című rajzpályázatán. Iskolánk számos pályaművet küldött be a pályázatra, ezek mindegyike kiállításra került a Kaposi Mór Galériában. Felkészítő tanár: Merkeiné Vajda Anikó.
Vajda Panna első osztályos tanulónk a nagybajomi Csokonai Napok szavalóversenyén szerzett harmadik helyezést. Felkészítő: Kissné Balázs Katalin.
Gratulálunk!
Vajda Julianna bronzérmet szerzett a XIII. Tökmag Kupa Nemzetközi Judo Versenyen
Nyolc országból, ötvenöt csapat négyszázhetven versenyzője vívott óriási küzdelmet április másodikán a Tökmag-kupán, Domaszéken, ahol a KASI csapata tizenkét versenyzőt indított. Vajda Julianna, harmadik osztályos tanulónk, súlycsoportjában harmadik helyezett lett egy magyar és egy német versenyző mögött. Gratulálunk!
Papírgyűjtés április 7-én
Április 7-én, csütörtökön 7.30-16.30 óra között papírgyűjtést szervezünk az iskola Dózsa György utcai bejáratánál. Várjuk a színes és a fekete-fehér papírt, illetve a kartont is. A színes és a fekete-fehér papírt nem szükséges különválogatni.
Első, második és harmadik helyezések a nagybajomi Csokonai-napok rajz és matematika versenyén
A közelmúltban zajlottak Nagybajomban a XXIV. Csokonai-napok keretében rendezett tanulmányi versenyek. Tanulóink rajz és matematika tantárgyakban számos első, második és harmadik helyezést szereztek. Részletek a címre kattintva.
Verbai-nap március 5-én
Március 5-én, szombaton 14.00 órai kezdettel rendezzük meg a Verbai-napot a sportcsarnokban, amelyre szeretettel várjuk önöket. A műsorban zenés-táncos produkciókat, néptáncot, verseket és hangszeres zenét mutatnak be az iskola diákjai. Az iskolabusz az alábbi időpontokban indul ezen a napon: Jákó,

