A cikkben az alsós osztályok kirándulásairól olvashatnak.
Alsós osztálykirándulások



A cikkben az alsós osztályok kirándulásairól olvashatnak.
A helyismereti, helytörténeti nap folytatásaként az alsó tagozatos diákok elsétáltak a kaposfői református templomhoz, ahol Székelyné Kiss Emese tiszteletes asszony várta őket. A templomban fényképekkel illusztrált előadást hallhattak az egyházról, a gyülekezetről, a templomról.
Fáradtan, de sok új információval és élménnyel tértünk vissza az iskolába.
Az 1848. március 15. eseményeit egy témahéten dolgoztuk fel. Az egyik zárófeladat egy történelmi TOTÓ kitöltése volt, melyet a kultúrház vezetője, Hahóti Virág állított össze.
A sok-sok jó megoldásért több osztály is jutalmat kapott a kaposfői képviselő testülettől.
A 3. osztályos diákok Kaposvárra utaztak a Somogy Vármegyei Múzeumba, ahol egy nagyon élvezetes foglalkozáson vettek részt, az Éltető elemünk a víz című foglalkozáson kísérleteztek, játszottak, különböző feladatokat oldottak meg.
A gyerekeket nagyon megdicsérték, mert fegyelmezettek, érdeklődőek, aktívak voltak, és az iskolában tanult ismereteiket is ügyesen használták.
Köszönjük a lehetőséget!

Az internet pozitív és negatív hatásairól hallgattak meg előadást a 3. osztály diákjai és a szüleik. Főként a veszélyekre élezte ki mondandóját a meghívott vendégünk. Délelőtt a gyerekekkel beszélgetett, illetve nekik mutatott videókat, fotókat. Délután a félévi szülői értekezlet vendégeként a felnőttek felelősségét hangsúlyozta ki. Nagyon tanulságos volt mindenki számára!

Február 3-án Maci napot tartottunk az alsó tagozaton. Reggel plüssmacik sokasága érkezett az iskolába. Később kifestett, fejdíszes bocsokká váltak a gyerekek és az egész napon mackókkal kapcsolatos témákban, feladatokat oldottak meg. Nagyon megéheztek délutánra, ezért mézes kenyeret ettek. A sok-sok finomságot köszönjük a kiskorpádi méztermelőknek: Kovács Józsefné Alidának, Szabó Jenőné Anikónak, Ignácz Ferencnek, Bognár Károlynak. A rengeteg kenyérért köszönetet mondunk a Kaposfői Pékségnek (Mázsa Melindának).

A téli szünet előtti utolsó tanítási napon ünnepi iskolagyűlést tartottunk. Gyönyörű verseket hallhattunk, szép táncokat láttunk, csodálatos karácsonyi dalokat énekeltünk közösen. Tanár és diák ajkáról együtt zengett a dal. A műsor végén csillagszórót gyújtottunk, majd egymásnak boldog karácsonyt kívánva megkezdtük a téli szünetet.

A karácsony projekt utolsó előtti feladata a szalvéta hajtogatás tanulása. A lelkünket felkészítettük, a környezetünket kidíszítettük, a frizuránk is elkészült, mézeskalácsot is pingáltunk, következett az ünnepi asztal elkészítése. Ennek egyik fő eleme a szépen hajtogatott szalvéta. Különböző technikákkal ismerkedtünk meg. Sok gyerek megfogadta, hogy karácsonykor ő fogja megteríteni az asztalt.

Mint írtuk, a gyerekek már megismerkedtek a mézeskalács történetével, annak készítésével, de egyik délutánon kipróbálhatták a díszítését is.
A szülői munkaközösség tagjai vállalták, hogy minden gyerek számára 3 darab sütit sütnek.
Ezeket díszítették ki Czebei Györgyi, Varga Adrienn, Sersinger Jánosné, Dellné Lőkös Ágnes és Szalai Józsefné irányításával, segítségével.
Köszönjük!

Karácsonyra nemcsak a lelkünket, lakásunkat díszítjük fel, hanem a külsőnket is ünneplőbe öltöztetjük. Az egyik tanteremben fodrászatot nyitottunk, ahol nagyon sok diákunk haját levágták Vörös-Kiss Dominika jóvoltából.
A lányok különleges hajfonatát Csordásné Hóman Anett és Turi Gáborné készítette.
Köszönjük!

Kedd délután kézműves műhelyekké váltak az alsós folyosó tantermei. A gyerekek szorgosan dolgoztak az angyalkák, hűtőmágnesek, hóemberek elkészítésén. Szebbnél szebb alkotások születtek, melyeket a diákok hazavihettek.
Hálásan köszönjük mindezt Csóriné Kiss Klárának, Buzsáki Istvánnénak, Csordásné Hóman Anettnek, Bogdán Mónikának, Kiss Anitának.