Szeretnénk köszönetet mondani Julcsi és Gergő Virágkertészetének, akik nagylelkű felajánlásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy udvarunk virágosabb, szebb legyen.
Teljes tantestületi fogadóóra december 2-án

Iskolánkban 2024. december 2-án, hétfőn teljes tantestületi fogadóórát tartunk 16.00 – 18.00 óra között. Ekkor az iskola minden pedagógusa egy időben elérhető lesz, lehetőséget adva a szülőknek arra, hogy gyermekük munkájáról, fejlődéséről minden tantárggyal kapcsolatban információt szerezhessenek.
Ugyanebben az időpontban kerül sor az iskolai esélyteremtő programban résztvevő tanulók munkájának értékelésére is, a programban részt vevő tanulókat és szüleiket várják az osztályfőnökök.
A fogadóóra teremrendjét az iskolában kihelyezett hirdetményen találják majd meg.
Szeretettel várjuk a szülőket!
Áramszünet miatt rövidített tanítási napok – 2024. november 21., 22., 26., 27., 28.

Kaposfőn november 21-én (csütörtök), 22-én (péntek), 26-án (kedd), 27-én (szerda) és 28-án (csütörtök) áramszünet lesz, ami valamennyi felsorolt napon iskolánkat is érinti – fűtés, világítás 8:16-óra között nem lesz. Emiatt a felsorolt napokon rövidített munkarend szerint zajlik a tanítás.
Az iskolát az éjszakai órákban fogjuk felfűteni, így amíg a gyerekek itt lesznek, nem hűl ki nagyon az épület. A konyha az étkezést tudja biztosítani.
Reggel a tanulók a szokásos rend szerint érkeznek az iskolába. Alsó tagozaton az első négy tanórát rövidítés nélkül megtartjuk, az első osztályok 11.45-kor kezdik az ebédelést. Felső tagozaton öt órát tartunk meg, de 12:20-tól már mennek ebédelni a felsősök is.
Hazautazás
- A kaposfőiek ebéd után mehetnek haza.
- Kisasszond: 13.00 órakor indul az iskolabusz.
- Kiskorpád: 13:00-kor indul az iskolabusz.
- Jákó, Gige, Rinyakovácsi: iskolabusszal, amint az visszatér Kiskorpádról.
- Nagybajom, Csököly: menetrendszerinti járattal.
Látogatás a tűzoltóságon

Egy kellemes őszi napon iskolánk 3. osztályosai ellátogattak a kaposvári tűzoltóságra. Megnézhették a tűzoltók felszereléseit, fel is próbálhatták azokat, egy rögtönzött tűzoltásnak is szemtanúi lehettek, bepillanthattak a központi híradóba is. Ez a kirándulás kapcsolódott a környezetismeret tananyagához, így közvetlen tapasztalatot szerezhettek a gyerekek a tűzoltók életéről.
Tökfaragvány és terméskép kiállítás

A mai naptól tökfaragvány és terméskép kiállítás zajlik iskolánkban, erről mutatunk néhány képet a cikkben.
Fáklyás felvonulás az 1956-os forradalom emlékére

Kaposfő önkormányzata fáklyás felvonulást szervezett október 22-én az 1956-os forradalom emlékére a kultúrháztól a kegyeleti parkig. A kegyeleti parknál iskolánk tanulói adtak műsort, majd Vörös Ottó Gábor igazgató mondott ünnepi beszédet. Az eseményről készült képeket alább láthatják.
Sulizsák program

Iskolánk idén is részt vesz a Sulizsák programban, amelynek keretében használt ruhákat gyűjtünk, majd a gyűjtés végén a leadott ruhák súlyának megfelelő összeget kap az iskola. A ruhákat mostantól lehet hozni, a gyűjtés 2024. december 5-ig zajlik.
Papírgyűjtés – ELMARAD

2024. szeptember 26-án, csütörtökön papírgyűjtést tartunk. 7.30 és 16.00 óra között várjuk a papírt az iskola Dózsa György utcai kapujánál. A részleteket a cikkben találja.
Intézkedés a várható meleg időjárás miatt

A 2024. szeptember 2. – 2024. szeptember 6. tanítási héten az ebben az időszakban megszokottnál sokkal melegebb idő várható. A cikk az ennek kapcsán bevezetésre kerülő intézkedést mutatja be.
Tudnivalók mobiltelefonok és más okoseszközök iskolába hozatalával kapcsolatban

A kormány a 245/2024. (VIII. 8.) kormányrendeletben új szabályozást vezetett be a tiltott tárgyak és használatában korlátozott tárgyak iskolába hozatalával kapcsolatban. A cikkben az ezzel kapcsolatos intézményi eljárásrendet ismertetjük.