Parlamenti vitaórát tartott a 6. osztály angolos csoportja irodalomórán. A vita tárgyát Arany János Toldijának szereplői képezték, így megalakultak a különböző pártok: Team György, Team Bence és Team Miklós. A csoport tanulói előzetesen érveket gyűjtöttek mindegyik szereplő magatartásával, jellemével kapcsolatosan. A vitát a pártok elnökei/elnökasszonyai nyitották meg beszédeikkel, ezután következett a szereplők melletti érvelés, melyre 5 perc állt a pártok rendelkezésére. Ekkor felszólaltak az elnökök, a társelnökök és a képviselők is. Az ellenérveket a beszédek alatt nem, csak a következő 3 perces felszólalásban lehetett felsorakoztatni. A parlamenti vita végén a csoport szavazott a legerkölcsösebb szereplőről, aki Bence lett, a Toldi család szolgája. A hatodikos tanulók rendkívül felkészültek voltak, érveik kiélezve ütköztek egymással. Az óra méltó lezárása volt a Toldinak, amit a gyerekek rendkívül élveztek és komolyan vettek, hiszen az órát az ő ötleteik alapján valósították meg, melyhez nagyban hozzájárult a budapesti osztálykiránduláson az Országház meglátogatása.
Színházban jártak a hatodikasok
Dicsérő oklevélben részesült Mártonné Káplár Vera pedagógiai munkájáért
Ötödik helyezés a Natúrparkok Országos Versenyén

Országos ötödikek lettek a kaposfői diákok! Péntektől három napos versenyen mérték össze tudásukat a Natúrparkok Országos Versenyén körzeti döntőt nyert iskolák csapata. A Vas vármegyei Oszkón rendezett döntőn a változatos (elméleti, gyakorlati és a helyi vezetésen elmondott ismereteket tartalmazó) feladatokat ügyesen oldották meg diákjaink, végül az ötödik helyen zártak. A szép sikert elérő tanulók a következők voltak: Kis-Pál Sára Erzsébet, Miovecz Marcell, Kiss Vitéz Hunor. A felkészüléshez önzetlen segítséget nyújtottak a szüleik, valamint a kaposvári Mészáros-család, akik igazi zselici mézzel ismertették meg a résztvevőket.
Felkészítő: Dóczi Balázs.
Nálad van a szó!

Június 8-án a 3. osztályban beszédversenyt rendeztünk Nálad van a szó! címmel. Minden tanuló 1 percen keresztül beszélhetett a kedvenc állatáról. Nagy örömmel és szorgalommal készültek erre a feladatra. A verseny jól sikerült, mindenki sikeresen szerepelt, nagyon büszkék vagyunk a gyerekekre.
Szervező: Kissné Balázs Katalin.
Kiállítás Vörös Lilien alkotásaiból
Németh Benedek 2., Kiss Vitéz Hunor 5. a Dunántúli Esélyteremtő Matematikaverseny vármegyei döntőjén
Budapestre kirándultak a negyedikesek

Egy szép májusi napon vonattal Budapestre utaztak a 4. osztályos diákok a szüleikkel. A fővárosban metróval, villamossal, busszal közlekedtek. Átsétáltak a Lánchídon, megnézték a Mátyás-temlomot, Sétáltak a Várnegyedben. Az Országház épületének megtekintése után múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt, ahol az ügyes megoldásokért még ajándékokat is kaptak. A hazautazás előtt pedig a Burger King-ben falatoztak.
Szuper nap volt!
Látogatás a Fino-Food Kft-nél

A 4. osztályosok ellátogattak a tejüzembe. A gyerekeket nagyon érdekes programmal szórakoztatták, ismereteiket gyarapították, és persze sokféle finom tejterméket is kóstolhattak. Az információk elsajátítását egy feladatlappal ellenőrizték. Nagyon sok mindent tanultak, jól teljesítettek a gyerekek. A jutalom sem maradt el!
Kalandos kirándulás a Zselicben

Május végén a 2.a és a 3. osztályosok közösen kirándultak. Busszal utaztak Almamellékre, majd a Csühögő kisvasúttal Sasrétre érkeztek. Itt az erdei tanösvényen izgalmas kincskeresés várta őket, a kézműves foglalkozáson pedig csodaszép hűtőmágnest készítettek. A játék és futkározás után kisvasúttal és busszal tértek haza. Elfáradva, de sok élménnyel gazdagodva zárták a napot.






