Iskolánkban 2012. március 1-én, csütörtökön ismét teljes tantestületi fogadóórát tartunk 16.00 – 17.30 óra között. Ekkor az iskola minden pedagógusa egy időben elérhető lesz, lehetőséget adva a szülőknek arra, hogy gyermekük munkájáról, fejlődéséről minden tantárggyal kapcsolatban információt szerezhessenek.

Arról, hogy az egyes pedagógusok melyik teremben lesznek megtalálhatóak, az alábbi hivatkozásra kattintva talál információt. Ugyanezt a fogadóóra előtt az iskola ajtajaira és hirdetőtábláira is kifüggesztjük.

A teljes tantestületi fogadóóra terembeosztása

Ugyanebben az időpontban kerül sor az iskolai integrációs programban résztvevő tanulók munkájának értékelésére is, a programban részt vevő tanulókat és szüleiket ezúttal is várják az osztályfőnökök.

Szeretettel várjuk a szülőket!

Ismét teljes tantestületi fogadóóra