2012. április 20-án, a Hotel Kaposban került megrendezésre a 7-8. osztályosok számára a Ladik (Lapot a diákoknak) címmel meghirdetett újságíró verseny megyei fordulója.

Nagyon sok csapat mérettette meg magát a megyei versenyt megelőző három fordulóban. Számtalan érdekes feladatot kellett megoldanunk. Írtunk kritikát, vidám, tréfás történeteket, írtunk a példaképeinkről, tanárinkról, szabadidős tevékenységeinkről. A csapatunk több tagjának az írása is bekerült a Somogyi Hírlapba. Nagy örömmel fogadtuk a remek hírt, hogy ötfős társaságunk bejutott a döntőbe. Izgatottak voltunk már a verseny előtti napon is, hiszen csapatunk egyik tagja váratlanul megbetegedett. De aztán másnap mégis teljes csapattal indultunk, és felkészítő tanárunk, Mariai Edit is elkísért minket. Bár nagyon izgultunk, végig vidáman versenyeztünk. Nagyon érdekes feladataink voltak: újság címlapot szerkesztettünk, fogalmazásokat írtunk, memóriajátékot játszottunk, totót töltöttünk ki. Az előzőleg megírt bemutatkozó műsort is sikeresen adtuk elő, ennek olvasását Merkei Sára vállalta magára. A legjobb feladat talán az interjúkészítés volt. Az interjúalanyunk Takács Géza színész lett, akivel Merkei Dóra beszélgetett. A csapatunk tagja volt még Hőgye Sára, Handa Dominik és Bogdán Barnabás. Szoros küzdelemben ugyan, de a Tintapaca névre hallgató csapatunk diadalmaskodott! Így mi képviseljük Somogy megyét az országos versenyen. A kaposvári iskolákat hátrahagyva az első három helyet vidéki iskolák szerezték meg.

Már nagyon várjuk az országos döntőt, amelyet Bikalon rendeznek meg a tanév végén, és reméljük, hogy jövőre is összeáll egy legalább ilyen jó csapat.

Csapatunk megnyerte a LADIK verseny megyei fordulóját