November 27-én, pénteken délután rendezték meg Mezőcsokonyában az angol szépkiejtési versenyt. A résztvevőknek két feladata volt: egy előre megtanult szöveget kellett elmondaniuk, ezt követően pedig egy helyben kapott szöveget kellett felkészülési idő nélkül felolvasniuk.

A versenyen iskolánk két tanulója vett részt: Vörös Vivien (8/a osztály) első helyezett lett, Pap Virág (7. osztály) pedig a második helyet szerezte meg a felső tagozatosok versenyében.

Felkészítő: Dávidházi Tibor.

Gratulálunk!

angol-szepkiejtesi-verseny-2015

Angol szépkiejtési verseny: Vörös Vivien első, Pap Virág második helyezett