Nógrádi Gábor A mi Kinizsink című ifjúsági regényét kellett elolvasniuk azoknak a tanulóknak, akik jelentkeztek a kadarkúti Jálics Ernő Könyvtár által megrendezett komplex olvasási csapatversenyre.

Iskolánkból 16 fő ötödik-hatodik osztályos tanuló (5 csapat) kapott kedvet az olvasáshoz, és úgy döntött, hogy részt vesz a megmérettetésen.

A verseny három levelező fordulóból állt, ahol összesen tizenhárom csapat mérte össze tudását.

A kadarkúti döntőn az az öt csapat vehetett részt, amely a levelezős forduló során a legjobban teljesített. A zsűri elnöke maga az író: Nógrádi Gábor volt.

Kitartó munkájuk eredményeként két hatodik osztályos csapatunk is dobogós helyen jutott a döntőbe. Helyezésüket a szóbeli verseny során is megtartották, így az öt döntőbe jutott csapatból a mi iskolánk két csapata hozta el a második és harmadik helyet. Gratulálunk a „Fantasztikus négyes” és a „Csipet csapat” tagjainak: Merkei Anna, Hederics Bianka, Nagy Martina, Benkovics Dominika, Kasza Liliána, Fügedi Attila, Bekő Dominik. Felkészítőjük: Mariai Edit.

Csapataink-es-Nogradi-Gabor

Második és harmadik helyezés A mi Kinizsink című olvasási versenyen