Már a digitális távoktatás bevezetése előtt is ismertük ezt az alkalmazást, a tanórákon kiderült, hogy imádják a gyerekek!

A Kahoot! elsősorban az általános iskolákban lett népszerű, mert a tanulás mellett a versengés áll a középpontban. A diákok kvízkérdésekre válaszolnak, lényegében egymás ellen játszanak, hogy kiderüljön ki a jobb, ügyesebb, gyorsabb, ki figyelt az előző órákon… mindez persze a nemzetiségi német tantárgy esetében németül zajlik.

A távoktatás első hete után elindítottam a „Heti versenyfeladatok”-at, hogy a kötelező tananyagok mellett a szórakozás, versenyzés is színesítse az otthoni mindennapokat. A több forduló során általános témaköröket vettünk át: állatok, országok, színek, számok, gyümölcsök, zöldségek, német ételek.  

5-8. osztályig bárki részt vehetett a versenyben, most az összesítés után elmondható, hogy a 43 felső tagozatos németesből 37-en játszottak. Természetesen sokan az összes kiadott kvízt megcsinálták, így végül a legügyesebb és legkitartóbb 10 tanulónkat jutalmaztam szaktanári dicsérettel.

A legtöbb pontszámot Lacza Georgina (8.b) érte el, utána következett Gulyás Csenge (8.b), Bella Dorina (7.), Bók Adrienn (6.b), Sándor Laura (8.b), Turi Roxána (6.a), Katona Péter (5.b), Orsós Máté (5.b), Kislaki Zsombor (7.) és Farkas Bálint (6.a). Gratulálok mindenkinek és köszönöm a lelkes kitartásotokat!

Nemzetiségi német háziverseny Kahoot!-on