Pénteken tizennégy kaposfői diák látogatott el a Budapesten rendezett 45. Sakkolimpiára, ahol egyben a Nemzetközi Sakkszövetség 100. évfordulóját is ünnepelték. A diákok zöme már a Sakkpalota-képzésben megtanulta a játék alapjait, a többiek pedig sakk szakkörön, illetve versenyeken is részt vettek. Nagyon nagy élmény volt, hogy 195 ország versenyzőit láthattuk a versenyre készülődni, illetve gazdag kiállítás, valamint sok interaktív feladat fogadott minket. Külön öröm volt számunkra, hogy a látogatói zónába a Somogy Vármegyei Sakkszövetség elnöke kalauzolt el minket, aki nagyon sok érdekességet mondott el e világszínvonalú esemény hátteréről.
Diákjaink a Sakkolimpián jártak