2026. szeptember 1-én, kedden kezdődik az új tanév, az ehhez kapcsolódó tudnivalókat gyűjtöttük össze ebben a cikkben.

Első tanítási nap

A tanévnyitó szeptember 1-én 8.10-kor kezdődik a sportcsarnokban, várjuk a szülőket is erre az alkalomra. Kérjük, a gyerekek alkalomhoz illően öltözzenek. Az ünnepség után lehetőség lesz átöltözni.

Az első tanítási napon csak osztályfőnöki órákat tartunk, az alsósoknak négy, a felsősöknek öt órája lesz. Az alsósok így 11.50-kor végeznek, a felsősök pedig 12.45-kor, ezt követően ebédelnek majd a gyerekek. Természetesen tízórait és uzsonnát is kapnak az ezt igénylő gyerekek már az első tanítási napon is.

Szeptember 1-én délután 15:55 óráig felügyeletet biztosítunk, de a szülő írásbeli kérésére az osztályfőnöki órák, illetve ebéd után hazamehetnek a gyerekek.

Amennyiben tavasszal elmaradt az étkezési igény leadása az iskolában, akkor kérjük a szülőket, hogy a kaposfői önkormányzaton Minorics Alexandránál jelezzék az étkezési igényt.

Az iskolabuszok szeptember 1-től kezdve a megszokott menetrend szerint közlekednek.

Kérjük a 3-8. osztályos tanulóinkat, hogy a bizonyítványukat hozzák vissza az iskolába és adják le osztályfőnöküknek.

Ha a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről, hátrányos helyzetről vagy halmozottan hátrányos helyzetről szóló igazolást még nem adták le, kérjük, mielőbb juttassák el ezeket a dokumentumokat az iskolába.

Csengetési rend

Módosítjuk az iskola csengetési rendjét: az 1-5. órák öt perccel korábban kezdődnek, így a hatodik óra előtt is 10 perces szünet áll a gyerekek rendelkezésére a korábbi öt perces helyett. Az órák rendje a következők szerint alakul:

  1. óra: 8.10 – 8.55
  2. óra: 9:05 – 9:50
  3. óra: 10.10 – 10.55
  4. óra: 11:05 – 11.50
  5. óra: 12.00 – 12.45
  6. óra: 12.55 – 13.40
  7. óra: 14.00 – 14.45
  8. óra: 15.00 – 15.45
Információk a tanévkezdésről – 2026-2027