Új bemutatkozófilmet készítettünk, amiben leendő elsősöknek és szüleiknek mutatjuk be az iskolát. A filmet megtalálják ebben a cikkben.
Díjazta rajzpályázaton résztvevő osztályainkat a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság
A Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság víz világnapjához kötődő 2020-as rajzpályázatára több osztályunk is jelentkezett, így a 2., 3/A, 6/A, 6/B és 8. osztály. A vírushelyzet miatt ünnepélyes díjátadó helyett résztvevő osztályainkat oklevélben és különdíjban részesítették, a díj pedig egy üzletekben nem kapható vízhez kapcsolódó társasjáték.
A rajzpályázatra készült munkák elkészítését és a pályázat beadását Merkeiné Vajda Anikó koordinálta.
Tájékoztatás az iskolai étkeztetés üzemeltetőváltozásáról
2021. január 1-től az iskolai étkeztetést a Gasztronómia Bt. fogja biztosítani. Az alábbiakban az ő tájékoztatásukat tesszük közzé.
Tökfaragvány és terméskép kiállítás
Ebben a tanévben is rendezünk kiállítást a tanulóink által faragott, festett tökökből és termésképekből. A munkákat november 2., hétfőtől november 4., szerdáig várjuk!
Fertőtlenítő nagytakarítás lesz az őszi szünetben – haza kell vinni a tankönyveket, ruhákat, testnevelés felszerelést
Az őszi szünetben fertőtlenítő nagytakarítást végzünk az iskolában. Emiatt a gyerekeknek legkésőbb október 22-én, csütörtökön haza kell vinni a következőket:
- minden tankönyvet, füzetet, egyéb tanszert a padból – a padot ki kell üríteni
- az osztályban, folyosón levő ruhákat
- a testnevelés felszerelést
- a felsősöknek ki kell üríteniük az öltözőszekrényüket, és nyitva kell hagyni a szekrényajtót
Nem kell hazavinni a rajz / technika dobozokat.
Felszereléslista felsős tanulók számára
A cikkben arról tájékoztatjuk a szülőket, hogy a felső tagozaton az írószereken túl milyen felszerelésre van szükségük a tanulóknak.
Nyári vezetői ügyelet
A nyári vezetői ügyelet a következők szerint alakul: 2020.07.08. 9-12 óráig: Weimann Gábor tagintézmény-vezető 2020.07.22. 9-12 óráig: Weimann Gábor tagintézmény-vezető 2020.08.05. 9-12 óráig: Vörös Ottó Gábor igazgató 2020.08.19. 9-12 óráig: Vörös Ottó Gábor igazgató Napi ügyintézési idő: 8-12 óráig. Telefonos
Nevelőtestületi dicséretek, jó tanuló, jó sportoló díj átadása, ünnepélyes bizonyítványosztás ballagó nyolcadikasainknak
Az idei tanév rendhagyó: ballagás és tanévzáró helyett szűkebb körben, ünnepélyes bizonyítványosztás keretében búcsúztunk el nyolcadik osztályainktól és a többi osztály számára is szűk körű rendezvényeken adtuk át a bizonyítványokat.
A tanévzárón történik hagyományosan iskolánk legrangosabb elsimeréseinek átadása is, idén ez több rendezvényre osztva történt. Részletek a cikkben.
Online versmondó verseny az alsó tagozaton
Iskolánkban az alsó tagozatosoknak gyermeknapi online versmondó versenyt szerveztünk május utolsó hetében. A gyerekek a versmondást videóra rögzítették és elküldték az osztályfőnököknek. Részletek a cikkben.
Átol Bori ezüst oklevelet kapott országos szövegértési versenyen
Átol Bori elsős tanulónk a Tappancs újság Extra szövegértés országos tanulmányi versenyére nevezett. Hónapról hónapra egészen márciusig megoldotta a feladatokat. A verseny a karantén kezdetével véget ért, az eredmény most érkezett: Bori ezüst fokozatú oklevélben részesült.